Szupernagyok: akik nem hősök, mégis segítenek

A Szupernagyok nem szuperhősök. Nincs köpenyük, nem repülnek, és nem mentik meg a világot egy délután alatt. Szupernagy az, aki rendelkezett a személyi jövedelemadója 1%-áról, és ezzel egy kicsit segített valakinek. Ennyi.

Kik ők?

Mindenféle emberek. Diákmunkás és nyugdíjas, budapesti tanárnő és vidéki vállalkozó, kezdő bérszámfejtő és harminc éve ugyanott dolgozó műszakvezető. Van, aki állatmenhelyet támogat, mert onnan van a kutyája. Van, aki gyerekkórházat, mert a lánya ott feküdt. Van, aki a falu iskolájának alapítványát, mert ott tanult, és most a gyerekei is oda járnak. Van, aki természetvédőket, mert szeretné, ha az unokái is látnák azt a tavat, ahol ő horgászni tanult.

Amiben hasonlítanak: egyikük sem gondolja magáról, hogy hős. Csak kitöltöttek egy nyilatkozatot.

Miért érdemes elmondani?

A legtöbben csendben rendelkeznek, és ez így rendben van. De amikor valaki elmondja, kit támogat és miért, az másokat is elgondolkodtat. Sokan azért nem rendelkeznek, mert nem tudják, kinek adják, vagy azt hiszik, ez valami bonyolult dolog. Egy ismerős egyetlen mondata („én a megyei mentőalapítványnak adom, mert gyorsan kiértek a nagymamámhoz”) többet segít, mint tíz plakát.

A jó érzés nem mellékes

Furcsa kimondani, de adni jó. Nem csak annak, aki kapja, annak is, aki adja. Sokan számolnak be arról, hogy egy kis segítség, akár egy apró felajánlás is, jobb kedvre deríti őket. Ilyenkor nem érezzük magunkat tehetetlennek: van valami, amibe beleszólhatunk, és amit jobbá tehetünk.

Az 1% különösen jó erre, mert semmibe nem kerül. Nem kell lemondani semmiről, nem kell pénzt elővenni. Csak dönteni kell, és öt percet rászánni.

Te is szupernagy vagy?

Ha idén rendelkeztél, igen. Ha még nem, május 20-ig van rá időd. Itt leírtuk, hogyan.

És ha már rendelkeztél, mondd el valakinek. Nem kell kiabálni, elég egy kávé mellett. Lehet, hogy ő is szupernagy lesz.